Történet

A mesébe illő kastély varázsát nemcsak a neoreneszánsz és neobarokk stíluselemek adják, hanem az a szerelmi történet is, melyet az épület minden szegletében érezni lehet. A kastélyt ugyanis báró Schossberger Zsigmond termény-nagykereskedő mágnás építtette feleségének, Mayer von Gunthof Teréz számára.

A Schossberger család

Schossberger Zsigmond édesapját, Schossberger Simon Vilmost már saját korában is a modern magyar kereskedelem egyik alapítójaként tartották számon – ő volt az első izraelita vallású, aki annak ellenére is nemesi címet kapott, hogy nem hagyta el felekezetét.

Zsigmondnak 1890-ben Ferenc József király adományozott bárói címet, édesapja nyomdokait követve a Budapesti Kereskedelmi Akadémia bizottsági és számos ipari és pénzügyi vállalat igazgatósági tagjaként fontos szerepet töltött be hazánk gazdasági életében.

A kastély születése

A báró 1869-ben az Esterházy-családtól vásárolta meg a pest megyei Turán elterülő birtokot, ahol 1883-ra megépíttette az általa megálmodott kastélyt.

Zsigmond báró a nemzetközi pénzügyi élet csúcsán álló Rothschild család, a Halton House kastélyából meríthetett inspirációt, a köznyelvben az épületet mégis sokáig az „Operaház kistestvéreként” emlegették. Ennek oka az lehet, hogy a belső díszítőfestéseket mindkét helyszínen Scholtz Róbert készítette, ráadásul egészen a közelmúltig Ybl Miklóst tartották a kastély tervezőjének. Nemrég azonban előkerült egy cikk a Vasárnapi Újság 1885-ben megjelent számából, amelyből sok más mellett arra is fény derült, hogy a kastély építésze valójában Ybl tehetséges tanítványa, Bukovics Gyula volt.

A kastély korának minden építészeti bravúrját felfedezhetjük. A korszerű központi fűtés mellett volt étellift és villanyáram is. Minden szintre került fürdőszoba, melyekbe artézi kútból érkezett a friss víz. A látványos földszinti előtérben emeleti világítóablakok és mérnöki pontossággal elhelyezett tükrök segítségével elérték, hogy ablakok nélkül is természetes fényt kapjon a helyiség.

Nemcsak az épület enteriőrjében, de azon kívül is elsődleges szempont volt a minőségi kivitelezés, hiszen a kastély látványos parkjában részben esővízzel működő öntözőrendszerrel gondoskodtak a növények vízellátásáról. A kornak megfelelően, a kertészek az európai stílust követő parkot alakítottak ki a kastélyépület közvetlen környezetében, távolabb pedig az oldottabb, tájképies jegyek kaptak hangsúlyt. Az eredeti park egy részét a múlt század közepén elválasztották a kastélytól és futballpályát alakítottak ki rajta, de a megmaradt 10 hektáros területen jelenleg is dolgoznak a növényvilág eredeti állapotát idéző rekonstrukcióján.

Schossberger kastély

Urbán Tamás, Fortepan

A kastély sorsa

Schossberger kastély

Urbán Tamás, Fortepan

A család több mint fél évszázadon át használta a kastélyt, először nyárilakként, majd állandó otthonukként. Zsigmond fia, idősebb Viktor báró 1938-ban bekövetkezett halála után, két gyermeke örökölte az emblematikus épületet. Az örökösök közül Clarisse 1924-ben Angliába költözött férjével, az ifjabb Viktor báró pedig a II. világháború ideje alatt, munkaszolgálat közben elhunyt.

A történelem viharos esztendői sajnos a magára maradt kastélyt sem kímélték: először a német, majd az orosz katonaság költözött ide. Az államosítás után általános iskolaként használták az épületet, egészen 1973-ig, majd magánkézbe került. Az ezt követő időszakban több tulajdonosa is volt.

A 2000-es évekre a méltatlanul elfeledett kastély tetőszerkezete teljesen leromlott, a főhomlokzatot omlásveszély miatt elkerítették, a bejárat feletti címert pedig rácshálóval védték a leomlás ellen. Látványosabb felújítási munkák 2011-ben történtek, amikor megújult az óratorony, valamint a kastély egyik legimpozánsabb részének, a pálmaháznak a tetőszerkezete.

A hányatott sorsú kastély története 2016-ban vett pozitív fordulatot, amikor teljeskörű felújítás vette kezdetét. A műemléki előírásnak megfelelő helyreállításnak része volt a tetőszerkezet megerősítése és újjáépítése, a padlózatok és nyílászárók cseréje, a külső és belső falfelületek visszaállítása. A projekt során 12 restaurátor-szakterület munkatársai tudásuk maximumával dolgoztak a kő elemek, gipszstukkók, falfestmények és fa épületelemek visszaállításán. 

A család több mint fél évszázadon át használta a kastélyt, először nyárilakként, majd állandó otthonukként. Zsigmond fia, idősebb Viktor báró 1938-ban bekövetkezett halála után, két gyermeke örökölte az emblematikus épületet. Az örökösök közül Clarisse 1924-ben Angliába költözött férjével, az ifjabb Viktor báró pedig a II. világháború ideje alatt, munkaszolgálat közben elhunyt.

A történelem viharos esztendői sajnos a magára maradt kastélyt sem kímélték: először a német, majd az orosz katonaság költözött ide. Az államosítás után általános iskolaként használták az épületet, egészen 1973-ig, majd magánkézbe került. Az ezt követő időszakban több tulajdonosa is volt.

A 2000-es évekre a méltatlanul elfeledett kastély tetőszerkezete teljesen leromlott, a főhomlokzatot omlásveszély miatt elkerítették, a bejárat feletti címert pedig rácshálóval védték a leomlás ellen. Látványosabb felújítási munkák 2011-ben történtek, amikor megújult az óratorony, valamint a kastély egyik legimpozánsabb részének, a pálmaháznak a tetőszerkezete.

A hányatott sorsú kastély története 2016-ban vett pozitív fordulatot, amikor teljeskörű felújítás vette kezdetét. A műemléki előírásnak megfelelő helyreállításnak része volt a tetőszerkezet megerősítése és újjáépítése, a padlózatok és nyílászárók cseréje, a külső és belső falfelületek visszaállítása. A projekt során 12 restaurátor-szakterület munkatársai tudásuk maximumával dolgoznak a kő elemek, gipszstukkók, falfestmények és fa épületelemek visszaállításán. 

A kastély- és családtörténeti kutatást Kiszely Tóth Anett történész készítette, a kastélypark történetét pedig a Pagony iroda tárta fel.

Térkép

1. Kastély
2. Fogadó épület
3. Kültéri színpad
4. Rendezvényhelyszín
5. Tó
6. Parkoló
7. Mintagazdaság 

Check-in és check-out információ

Különleges növényekből komponált park öleli körbe a büszkén pompázó épületet, amely rejtett kincseivel tanúskodik a zsenialitás csodájáról és a történelem viharos esztendőiről – ma már így hívja varázslatos utazásra vendégeit a Botaniq Turai Kastély.

Elvonulni a nagyváros zajától, magunk mögött hagyni a rohanó mindennapokat, önfeledten élvezni a természet, a gondoskodás és az elegancia kényeztető nyugalmát.